107.203
lektorok: Elekes Lajos és Szarka József
A doktori értekezés opponensei: Bóka László, Elekes Lajos és Szarka József
Nagy Sándor (1961): Az oktatási folyamatra vonatkozó nézetek történeti alakulása és mai helyzete Doktori értekezés tézisei. Magyar Pedagógia, 61. 4. sz. 442-454.
URL: http://digit.bibl.u-szeged.hu/00400/00415/00060/mp_1961_004.pdf Utolsó letöltés: 2016.05.09. (közli az opponensi véleményeket is)
A tézisek szövege megjelent még: Pedagógiai Szemle, 11. 7-8. sz. 695-706.
Petriné Feyér Judit - Szabolcs Éva (1999): Nagy Sándor. [a bibliográfiát összáll. Szilágyi Erzsébet és Varga Kovács Amarilla] OPKM, Budapest, 21., 40-43. p.
A didaktika történetének egyik legrészletesebb elemzése Az oktatási folyamatra vonatkozó nézetek történeti alakulása című értekezésben történik meg. E munka elméleti jelentőségét olyan nagyra tartjuk, hogy kiemelten, az életmű egyik másik fontos kötetével összevetve tárgyaljuk.
[...]
Számos kutatást fémjelzett Nagy Sándor neve. Kutatói munkájának didaktikai vonulatához tartozóan, de attól elmélettörténeti szempontból mégis elkülöníthetően két művét érdemes kiemelni. Huszonhat év választja el egymástól Az oktatási folyamatra vonatkozó nézetek történeti alakulása és mai helyzete /Nagy S., 1962/ illetve a Mába nyúló történelem: a harmincas évek pedagógiai irányai /Nagy S., 1988/ című köteteket. Az előbbi Nagy Sándor nagydoktori disszertációja. Ez a két és fél évtized számos különbségre magyarázatot ad, de érdekesebb először a hasonlóságokra felfigyelni. Mindkét elemzés a didaktika történeti előzményeit igyekszik számbavenni, problématörténeti megközelítéssel. Mindkét munka magánviseli megírása idejének ideológiai mutatóit, a kemény illetve a puha diktatúra világát. Mindkét mű azt a tudományos álláspontot vállalja, hogy a didaktika egymásba kapcsolódó, egymás mellett létező, egymásra épülő, egymást meghaladó felfogások folyamatának tekinthető, és az "oktatási folyamat kérdéseinek genetikus megközelítése" (Nagy S., 1962:6) elengedhetetlen az aktuális oktatáselméleti problémák megértéséhez. Ezt a szemléletmódot jól ragadja meg a "mába nyúló történelem" kifejezés is.
A nagydoktori értekezés könyv alakban történet megjelentetése 1962-ben fontos esemény volt az elméleti pedagógiai kutatások szempontjából. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált a marxista pedagógia kialakulásának folyamatában, hogy nem nélkülözhető azoknak a a neveléstörténeti előzményeknek a számbavétele, amelyek tulajdonképpen a didaktika tudományát létrehozták. Az előzmények feltárása, analízise Nagy Sándor számára nem jelentett nehézséget, hiszen ezen nőtt fel. Gondolkodásmódjában mindigis meghatározó volt a 30-as, 40-es évek elméleti pedagógiai - ezen belül didaktikai - világa. A könyvben elemzett, az oktatás menetével kapcsolatos nézetek Comenius, Rousseau, Pestalozzi, Herbart, Usinszkij, Wilmann klasszikus gondolatait tárták fel. Lay, Dewey és Kerschensteiner képviselték a reformpedagógiai irányzatokat. Ezek az elemzések önmagukban is értékesek, de itt a szerepük az volt, hogy a szovjet didaktika újszerűségének, fontosságának polgári hátterét szolgáltassák. A részletesen elemzett Nagy László (akit Nagy Sándor sokra értékelt a magyar didaktika történetében, v.ö. Nagy S. szerk., 1972), és Fináczy Ernő azokat a didaktikatörténeti csomópontokat jelentik Nagy Sándor szerint, amelyek nélkülözhetetlenek, és 1962-es álláspontja szerint kellően differenciált elemzést igényelnek a marxista szintézisre törekvés szellemében. Történeti áttekintésének summázata: "progresszív álláspontok esetében az oktatásra vonatkozó koncepció - a beálló történelmi szükségszerűség következtében - viszonylag hamar tükrözi a születő újat, amint ez oly szemléletesen megmutatkozik Comenius vagy Pestalozzi esetében; máskor - ellenkezőleg - az adott társadalmi helyzet konzerválására irányuló törekvésekre bukkanunk egy-egy didaktikai elméletben, amint ezt Herbart vagy még inkább Willmann álláspontja tanúsítja; ismét más esetekben a tőkés társadalmi formáció hanyatló szakaszának történelmi körülményeihez történő differenciált alkalmazkodás tendenciája válik szembetűnővé, amint ezt különösen az imperializmus korában felbukkanó polgári ("modernista") álláspontok igazolják." (Nagy S., 1962:177) Ez az idézet Az oktatásra vonatkozó álláspont a szocialista didaktikában című rész bevezetésében tehát azt jelzi, hogy a neveléstörténeti előzményeket szervesen illeszkedőnek tartja egy teljességre törekvő didaktikai rendszer esetében.
A pedagógiatörténeti előzmények iránti érdeklődés - valószínűleg nemcsak a tudományos meggyőződés, de a személyes érintettség okán is - végigkíséri Nagy Sándor életművét. Itt nemcsak az egyes didaktika tankönyvek egyre kimunkáltabb történeti áttekintéseire, problématörténeti aspektusaira gondolunk, hanem például az említett Nagy László-kötetre is. Az igazi szintézis ebben a témakörben a Mába nyúló történelem. 1962-ben egy marxista didaktika megteremtése kívánta meg az elméletalkotó és a gyakorlatot meghatározó elődök munkájának kritikai értékelését. 1988-ban más szempontok motiválták Nagy Sándort a harmincas évek pedagógiai irányainak elemzésére. [...]
A hazai reformpedagógiai irányzatok didaktikájának elemzésére is sort kerít a szerző. 1962-es munkájától eltérően tehát - amelyben elsősorban a pedagógia-és didaktikatörténet nagy külföldi alakjainak nézetrendszereit kutatta - itt a hazai elméletalkotó és gyakorló pedagógusok munkásságát elemezte. Érezhető a hangsúlyeltolódás is: Fináczy esetében például 1962-ben elsősorban az oktatási folyamattal kapcsolatos álláspontját igyekezett kiragadni, 1988-as könyvében pedig fejezetről fejezetre nézte végig és emelte ki az értékeket Fináczy Didaktika című könyvéből.