157.937
lektorok: Szarka József és Mészáros István
Petriné Feyér Judit - Szabolcs Éva (1999): Nagy Sándor. [a bibliográfiát összáll. Szilágyi Erzsébet és Varga Kovács Amarilla] OPKM, Budapest, 40-43. p.
Számos kutatást fémjelzett Nagy Sándor neve. Kutatói munkájának didaktikai vonulatához tartozóan, de attól elmélettörténeti szempontból mégis elkülöníthetően 2 művét érdemes kiemelni. Huszonhat év választja el egymástól Az oktatási folyamatra vonatkozó nézetek történeti alakulása és mai helyzete /Nagy S., 1962/ illetve a Mába nyúló történelem: a harmincas évek pedagógiai irányai /Nagy S., 1988/ című köteteket. Az előbbi Nagy Sándor nagydoktori disszertációja. Ez a két és fél évtized számos különbségre magyarázatot ad, de érdekesebb először a hasonlóságokra felfigyelni. Mindkét elemzés a didaktika történeti előzményeit igyekszik számbavenni, problématörténeti megközelítéssel. Mindkét munka magánviseli megírása idejének ideológiai mutatóit, a kemény illetve a puha diktatúra világát. Mindkét mű azt a tudományos álláspontot vállalja, hogy a didaktika egymásba kapcsolódó, egymás mellett létező, egymásra épülő, egymást meghaladó felfogások folyamatának tekinthető, és az "oktatási folyamat kérdéseinek genetikus megközelítése" (Nagy S., 1962:6) elengedhetetlen az aktuális oktatáselméleti problémák megértéséhez. Ezt a szemléletmódot jól ragadja meg a "mába nyúló történelem" kifejezés is.
[...]
A pedagógiatörténeti előzmények iránti érdeklődés - valószínűleg nemcsak a tudományos meggyőződés, de a személyes érintettség okán is - végigkíséri Nagy Sándor életművét. Itt nemcsak az egyes didaktika tankönyvek egyre kimunkáltabb történeti áttekintéseire, problématörténeti aspektusaira gondolunk, hanem például az említett Nagy László-kötetre is. Az igazi szintézis ebben a témakörben a Mába nyúló történelem. 1962-ben egy marxista didaktika megteremtése kívánta meg az elméletalkotó és a gyakorlatot meghatározó elődök munkájának kritikai értékelését. 1988-ban más szempontok motiválták Nagy Sándort a harmincas évek pedagógiai irányainak elemzésére: "...az 1948-ban, az 1949-ben, az 1950-ben s az ötvenes évek első felében jelentkező társadalmi fejlődési problémák ideológiai-tudományos kísérőjelenségeképpen megszakadt a történelmi kontinuitás a nevelésügy és a pedagógia történetében; bekövetkezett egy korszak, amelyben a két világháború közötti múlt értékelésében éppen úgy, mint a felszabadulást közvetlenül követő évek munkájának értékelésében kétségtelenül mutatkozott egyféle egyoldalúság. A pedagógia múltjának (itt mindenekelőtt a két világháború közötti időszakra gondolok) meghaladását természetesen jó lett volna úgy megoldani, hogy mindazt az értékeset, melyet ez a múlt reprezentál, beépítsük egy modern szintézisbe, egyúttal kritikailag kiiktassuk belőle mindazt, ami elavult vagy retrográd jellegű a szóban forgó múlt neveléstudományában. (Nagy S., 1988:8)
Az impozáns méretű és mélységű elemzés a századelő didaktikai koncepcióit és azok hazai recepcióját vizsgálja először, majd Fináczy Ernő, Imre Sándor, Prohászka Lajos didaktikai álláspontját veszi górcső alá, kiegészítve a filozófus Kornis Gyula és Pauler Ákos nézeteivel. A hazai reformpedagógiai irányzatok didaktikájának elemzésére is sort kerít a szerző. 1962-es munkájától eltérően tehát - amelyben elsősorban a pedagógia-és didaktikatörténet nagy külföldi alakjainak nézetrendszereit kutatta - itt a hazai elméletalkotó és gyakorló pedagógusok munkásságát elemezte. Érezhető a hangsúlyeltolódás is: Fináczy esetében például 1962-ben elsősorban az oktatási folyamattal kapcsolatos álláspontját igyekezett kiragadni, 1988-as könyvében pedig fejezetről fejezetre nézte végig és emelte ki az értékeket Fináczy Didaktika című könyvéből.
További kritikák:
Krisztián Béla (1989): Nagy Sándor: Mába nyúló történelem: A harmincas évek pedagógiai irányai. Iskolai Szemle, 11. 1. sz. 72-73. p.
Faludi Szilárd (1990): Nagy Sándor: Mába nyúló történelem. A harmincas évek pedagógiai irányai. Pedagógiai Szemle, 40. 2. sz. 176-178. p.