1952. szept. - 1986.
1952 szeptemberében került az ELTE Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Tanszékére, egyetemi docensi státusba. Oktató- és kutatómunkája továbbra is a didaktika témakörében mozgott. A korszak ideológiai kihívásai és a tudományos didaktika művelésének összeegyeztetése komoly feladat elé állította: "Abban az időben nem kis gondot jelentett, hogyan lehet... megfelelő szintű, marxista filozófiai bázisú didaktikai anyagot biztosítani. Ez a feladat természetszerűen hozta magával annak szükségességét, hogy a didaktika alapvető fejezeteit az addigiaknál részletesebben gondoljam át és építsem fel." (Nagy S., 1963)
Nagy Sándor 34 évig volt az ELTE Neveléstudományi Tanszékének tanára, tanszékvezetője (1959-1977), a Neveléstudományi és Lélektani Tanszékcsoport vezetője (1973-1986), 1986-ban ment nyugdíjba. Tanszékén létrehozta a Nagy Sándor Iskolát. Nyugdíjba vonulásával visszavonult a neveléstudománytól, a tanszéktől egyaránt, szinte izoláltan élt. A nemzetközileg is elismert, iskolateremtő tudós azonban naprakész volt a külföldi és hazai szakirodalmak terén, hiszen lakására érkeztek a folyóiratok és szakkönyvek, azokat rendszeresen és érdeklődéssel olvasta.
Egyetemi oktatóként saját igényességét, naprakész szakirodalmi tájékozottságát kérte számon hallgatóitól. Tekintélye egy felkészült tudós iránti tiszteletből fakadt, és nem pozícióját láttuk benne elsősorban. Soha nem mertünk készületlenül jönni szemináriumaira, elmenni vizsgáira. Akiben tehetséget, szorgalmat, a pedagógiai kutatómunka iránti érdeklődést, elkötelezettséget vélt felfedezni, azt a lehetőségekhez képest támogatta. A kollégává választott tanítványok óráit meglátogatta, megbeszélte velük azokat, hasznos tanácsokat adott, de nem szégyellt tanácsokat kérni és elfogadni a fiataloktól. A tanítás iránti elkötelezettsége, munkafegyelme kötelezően átragadt munkatársaira. Kutatásaiba, könyveinek előkészítő munkáiba bevonta kollégáit, tanítványait, biztatta, segítette őket a tudományos előrehaladásban. A professzor-tanítvány viszonyt szemléltetik azok a dedikációk is, amelyeket tanítványainak/munkatársainak írt (gyönyörű írásával) a tiszteletpéldányok első lapjára: "... nagyrabecsüléssel és tisztelettel, s köszönettel e könyv megírásához nyújtott segítségért és az évek során mindenkor tapasztalt elvszerű együttműködésért és támogatásért." Mindenkinek személyre szóló volt az írás. Egy másik esetben a szöveg második része így alakult: "(köszönettel...) más kutatásokban való, általam nagyra értékelt együttműködésért."
További információk
Nagy Sándor - Salamon Zoltán - Salamon Jenő (1978): A pedagógia és pszichológia tantárgyak tanítása és koordinálása. In: Székely György (szerk.): Az oktatás korszerűsítésének kérdései az ELTE-n, különös tekintettel a tanárképzés helyzetére. Budapest, ELTE, 23-45.
Nagy Sándor (1972): A tanszéki munka fejlesztésének időszerű kérdései a tudományegyetemeken. In: Széchy Éva (szerk.): A tanszéki képző nevelőmunka korszerűsítése. (A 3. Országos Felsőoktatási Nevelési Konferencia szekció ülései, 2.) Budapest, Felsőoktatási Pedadagógiai Kutatóközpont, 9-27.
Utolsó frissítés: 2016-05-09 13:04:19