1941-1943
Tanári oklevelének birtokában 1941-ben beiratkozott az Apponyi Kollégiumba, filozófia-pedagógia szakcsoportra.
Az 1906-ban alapított és 1930-tól Szegeden működő intézet a tanítóképző-intézeti tanárképzés színtere volt, amely a Szegedi Tudományegyetemmel és a gyakorló tanítóképzővel együtt végezte a képzést. (Tóth G., 1992) Az Apponyi Kollégium tagjai olyan polgári iskolai tanárok lehettek, akik négy éves főiskolai képzésben vettek részt, és főtárgyukból 8 féléven keresztül az egyetemen is hallgattak előadásokat. 1941-ben, Nagy Sándor beiratkozásának évében a kollégium igazgatója Schilling Gábor volt (Tóth G., 1993), a kollégiumi szakvezetők a filozófia-pedagógia szakon pedig Mester János, az olasz pedagógiai és filozófiai irodalom kiváló ismerője és Somogyi József, a tanárképző főiskola tanszékvezetője voltak. (Szutorcsik, 1996:29). Az egyetem oktatói közül Nagy Sándor hallgatta Bognár Cecil, Várkonyi Hildebrand Dezső, Halasy Nagy József, Sík Sándor előadásait. Egy videora felvett interjúban Nagy Sándor Halasyt "lendületes előadónak" nevezte, aki Heidegger és Jaspers filozófiáját adta elő, Mester Jánosról pedig megjegyezte, hogy bírálta Rosenberg: A XX. század mítosza című könyvét. (Falus, 1986) Tanulmányit itt is kimagasló eredménnyel, érdeklődéssel és ambícióval végezte.
Erényeire oktatói is felfigyeltek: 1941 november 1 - 1943 augusztus 31. között díjtalan gyakornok a Horthy Miklós Tudományegyetem Pedagógiai Tanszékén, 1943-ban pedig évi 800 pengő ösztöndíjban részesült. A kiemelkedő tanulmányi eredményeket felmutató Nagy Sándort is érintette a következő intézkedés: a szegedi egyetem bölcsészkara már korábban szorgalmazta, hogy az Apponyi Kollégiumot végzett tanárjelöltek érettségi nélkül tehessenek doktori szigorlatot, és így megszerezhessék a bölcsészdoktori oklevelet. E törekvést siker koronázta, így Nagy Sándor mint kiváló hallgató az Apponyi Kollégiumban végzett tanulmányaival párhuzamosan elkészítette doktori értekezését. (Szutorcsik 1996:35) A Kemény Zsigmond és az erkölcsi világ című dolgozat az Irodalomtörténeti Közleményekben jelent meg, de különlenyomat is készült belőle (Nagy S., 1943) A későbbi munkáiban is megmutatkozó elméleti elemzőkészség, a kifejtésre kerülő gondolatok részletes körüljárása, a logikus felépítés e dolgozatnak is sajátja.